Teleki Blanka
Gimnázium és Általános Iskola
Köszöntő

Üdvözlöm!

Iskolánk részt vesz a Tempus Közalapítvány Egész életen át tartó tanulás programjának Comenius projektén.

Ezt az oldalt azzal a céllal hoztuk létre, hogy a projektet figyelemmel kisérhessék a résztvevők és az ide látogatók egyaránt.

 

A projekt megnevezése:

"Európai állampolgárság, a különbségektől az együttműködésig"
"European Citizens, from Diversity to Cooperation"

A projekt rövid összefoglalója:

A partnerkapcsolat három közép-, dél- és nyugat-európai országot foglal magában. A kétéves, nemzetközi, 250 diákot megmozgató projekt közös célja az, hogy bepillantást nyújtson abba, mit is jelent európainak lenni? Miben különbözünk és mi bennünk a közös? Egyértelműen szükségünk van egymásra, de kellőképpen értjük-e egymást? Vannak-e gátak a különböző nemzetek között? Együtt tudnak-e diákjaink működni egy olyan angol nyelvű projektben, amelyben egyikőjük anyanyelve sem az angol?
Hogy választ találhassunk ezekre a kérdésekre, elindítottuk az „Európai állampolgárság, a különbségektől az együttműködésig” című projektet. Ebben az európai projektben először megismerjük partnereink környezetét, családjait és iskoláját, valamint megtudjuk azonosak-e a partnerországokban élő tinédzserek életkörülményei. Ezek után, megvizsgáljuk, mit is jelent ma európainak lenni, milyen közös jogaink és kötelességeink vannak?  Mivel együtt kell működnünk, minden diáknak lesz beleszólása a projekt alakulásába, amely így kihívást állít mindnyájunk elé.
A projekt során kétszer, 2009 és 2010 tavaszán, mintegy 130 diák gyűlik majd össze a holland koordinátor iskolában, valamennyien saját identitással, valamennyien európaiak.

Az eTwinning videó letöltéséhez kattintson ide!

A projekt célja/célkitűzései:

A diákok célkitűzései:

A diákoknak nagy lesz a felelőssége abban, miként gyűjtik össze a portfoliójukba kerülő információkat. A tanárok segítik kutatásukat, felkészítik a diákokat – mind sajátjaikat, mind a vendégdiákokat – és megbizonyosodnak arról, hogy a végső projekttermékek pl. portfoliók, naplók, videofilmek, poszterek segítségével tartott szóbeli előadások időben elkészüljenek.

Attitűd, tudás, készségek

A partnerkapcsolat konkrét célja, hogy ráébressze a fiatalokat arra, hogy nem csupán saját régiójuk és országuk polgárai, hanem európaiak is. Európa mindenkié, de a fiatal európaiak jelentik a jövőt. Ezért kell, hogy már nagyon fiatal korban természetes legyen számukra, hogy európaiként érezzenek és gondolkodjanak. Több nemzetiségű csoportokban, egy európai projekten együtt dolgozni hasznos és érdekes módja lehet annak, hogy megtapasztalják Európát. A partnereknél tett látogatások, a közös munka és a viszontlátogatások minden bizonnyal segíteni fogják a diákokat abban, hogy jobban értsék Európát, annak szokásait és lakóit.
Más szóval: a projektben való részvétellel tudatosítani kívánjuk a diákokban a kultúrák közti párbeszéd és az európai állampolgárság fontosságát. Ezzel egy időben javítani fogjuk a kultúrák közötti kommunikációt mind az iskolákban, mind a tágabb közösségen belül.

Tudás

Projektünkben, a partneriskolák tanárai és diákjai megpróbálják feltárni az európai állampolgárság témáját, mit jelent európainak lenni, milyen jogai és kötelességei vannak egy európai állampolgárnak. Elsősorban azáltal, hogy a diákok megismerik egymás környezetét, hogy látják, hol és hogyan élnek társaik, könnyebbé válik közöttük az együttműködés.
A projekt a társadalomismeret, földrajz, történelem, háztartástan, környezetvédelem és nem utolsó sorban az angol nyelv tantárgyakhoz kapcsolódik. Mivel az angol az egyetlen kommunikációs nyelv, egyértelmű, hogy ezen a nyelven fejlődni fog a diákok kommunikációs, olvasási és íráskészsége, hiszen minden csoport legalább három nemzetiség diákjaiból fog állni. Tehát az együttműködés mindenképpen fejleszteni fogja a diákok nyelvi készségeit, és felkeltheti az érdeklődést más nyelvek tanulása iránt is.

A tanárok célkitűzései

A tanárok az európai állampolgárságról tanítva, didaktikai szakemberként szélesíthetik látókörüket azáltal, hogy tanári munkájuk a projekt során nem korlátozódik az általuk tanított tantárgy tartalmaira. Ez fejleszti tanári munkájukat (mind tartalmi, mind módszertani szempontból), és növelheti szakmai lelkesedésüket. A tanárok számára a projekt lehetővé teszi az információcserét külföldi kollégáikkal saját szakjukat illetően, illetve a projekt tartalmi kérdéseivel kapcsolatban más szakot oktató kollégákkal is. Végsősoron pedig nagyobb rálátást nyernek saját és más európai országok oktatási rendszerére. 

Az iskolák célkitűzései

Az oktatási innováció (határokon át) magával hozza az oktatási és didaktikai minőség fejlődését is. A tantárgyi kereteken túlmutató projekt munka serkenti az együttműködést a tanárok között mind nemzeti, mind nemzetközi szinten. Minden iskola csak profitálhat egy ilyen nemzetközi projektből.

A program célkitűzéseivel való relevancia 

Tény, hogy az idegen nyelven való kommunikáció, és különösen angolul, a közös közvetítő nyelven való kommunikáció, ma Európában felbecsülhetetlen érték. Az angolul való kommunikáció természetesnek tűnik Skandináviában, Németországban vagy Hollandiában, de ez határozottan nincs így Dél-Európában, vagy a nemrég csatlakozott országokban. A két héten keresztül tartó, napi 24 órában történő kommunikáció a csereutazás során, valamint a projekt ideje alatt biztosan fejleszteni fogja a diákok folyékony nyelvhasználatát és kommunikatív készségeit. Ebből a projektből egész életükben profitálhatnak, és ez már önmagában is elegendő cél lehet.
A kulturális tájékozottságot nem lehet csupán külföldi nyaralások során megszerezni, ezt az iskolában is kell ösztönözni. A kultúrák találkozása egy olyan jelenség, amelyet a diákoknak már fiatalon meg kell tapasztalniuk. Ezt a találkozást meg lehet, sőt határozottan előnyös megosztani diáktársaikkal és tanáraikkal.

A résztvevő iskolák

Scholengroep Cambium - Zaltbommel (Hollandia) - a projekt koordinátora (www.cambium.org)

ISIS "Oscar Romero" - Albino (Lombardia, Olaszország) (www.isisromero.it)

Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola - Székesfehérvár (Magyarország (www.telekiblanka.hu)

A résztvevő tanárok

Enyedi Emese - projektvezető, magyar-angol szakos tanár

Tóth Zita - projektkoordinátor, angol-olasz szakos tanár

A megjelent újságcikkek

Fejér Megyei Hírlap, 2009. Bommelerwaard, 2009.05.12.

 

A megjelent TV interjú

Az interjú letöltéséhez kattintson ide!

A megtekintéshez Media Player Classic szoftver szükséges (mpc-hc.sourceforge.net)

Készítette: Fejes Dóra, 10.A

Napló

2008. szeptember

  • Toborzás: A pályázat /cserekapcsolat bemutatása, információk a pályázatról, résztvevők toborzása.
  • A projektben résztvevő 23 diák kiválasztása előre meghatározott szempontok alapján (az angol nyelvben való jártasság, kreativitás, megbízhatóság)
  • Partnerországok: Kik lesznek a partnereink? - beszélgetés a partnerországokról
  • 25-e: Magyarország bemutatja…: beszélgetés országunkról - hogyan láthatják a külföldiek/hogyan látjuk mi?

2008. október

Előkészítő projekttalálkozó a résztvevő országok képviselőivel a Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskolában (okt.6-7.)

Az angol nyelvű összefoglaló letöltéséhez kattintson ide!

A projekttalálkozó magyar nyelvű összefoglalója:

A résztvevő országok tanárai megvitatták a projekt központi témájához kapcsolódó fontos kérdéseket, a diákok felkészítését és önálló feladatait, a projektben résztvevő tanulók kiválasztásának szempontjait, az utazások konkrét időpontjait, a projekttermék és a disszemináció problematikáját.

A diákok az előkészület hónapjaiban rendszeresen látogatták az iskolánkban heti rendszerességgel szakkör formájában tartott Modell Európa Parlament foglalkozásait.

A Modell Európa Parlament programjának letöltéséhez kattintson ide!

2008. november

  • Szülői értekezlet a cserekapcsolatról
  • Bemutatkozó anyagok megírása

2008 december

  • Kapcsolatfelvétel a cserediákokkal: bemutatkozó e-mail

2009 január

  • Az utazás előkészítése, repülőjegy vásárlás

2009 február

  • Programok előkészítése

2009 március

  • A holland diákok vendégül látása

A holland projekt tervezett programja

(Multilateral project: ’European Citizenship: From Diversity to Cooperation)

Project Plan March 22-29, 2009

March 22 - Sunday

  • meeting at the airport, transfer has been arranged
  • Family afternoon

March 23 - Monday: project-day

  • 8 o’clock : headmaster welcomes the group
  • 8.30: library: welcoming, handing out the tasks for the week, PP presentation about Hungary about our school, EU quiz in groups
  • Lunch in the canteen or at home
  • Sightseeing in pairs based on different tasks
  • Free time

March 24 - Tuesday

  • Project field day in Kisgyón from 9 a. m. to about 6 p.m.
  • Trip in the woods, related tasks ( mainly interactive, creative, designed by students)
  • Lunch (typical Hungarian stew with noodles)
  • Group work based on tasks on environmental issues

March 25 - Wednesday

  • Trip to Budapest, early start (7 a.m.), visit to Parliament
  • Sightseeing by bus
  • Free time, meeting at an appointed place and time (depending on the weather)

March 26 - Thursday

  • Visit to Balaton: Balatonfüred, Tihany, Balatonfűzfő (bob sleighing)
  • Free afternoon

March 27 - Friday

  • 7.45 - visiting lessons in groups ( Music, Arts, English, Biology, History)
  • Closing of the project: library
  • Summarising experiences and what they have learnt during the week based on a quiz and visual prompts.
  • Afternoon: farewell party in the school

March 28 - Saturday

  • Programs with the host families

March 29 - Sunday

  • Transfer to the airport

A feladatlista letöltéséhez kattintson ide!

2009. április

  • A hollandiai látogatás előkészítése

2009. május

Május 10. - vasárnap

  • indulás

Beszállókártyák

Térkép iskolaújság

 

Május 11. - hétfő

    • Projekt nap három csoportban: 1. csoport egy európai uniós előadáson vett részt, 2. csoport:a heti programról kapott tájékoztatást, 3. csoport: elkezdett a heti projekten ( ’A 27 EU ország és az EU’) dolgozni, majd a tevékenységek cseréje következett.

     

Május 12. - kedd

    • A környéken található üvegházak meglátogatása, ehhez kapcsolódó feladatlap kitöltése.

Május 13. - szerda

    • Sport- és projektnap két csoportban: a csoportok felváltva vettek részt a projekttermék készítésén és tornatermi sporttevékenységeken.

     

Május 14. - csütörtök

Látogatás Amszterdamba. Három csoportban vettek részt a különböző programokon:
1. Amsterdam Dungeon,
2. Madam Tussauds panoptikum,
3. hajókázás a csatornákon, városnézés

A diákbeszámoló letöltéséhez kattintson ide!

Május 15. - péntek

    • Projektzárás: a különböző országok képviselői standokon mutattak be egy-egy EU-s országot.

A diákbeszámoló letöltéséhez kattintson ide!

Május 16. - szombat

  • Szabad program a családokkal

A diákbeszámoló letöltéséhez kattintson ide!

A hollandiai utazás programjának (angol nyelvű) letöltéséhez kattintson ide!

2010.

"From Diversity to Co-operation" prezentáció letöltéséhez kattintson ide!

 

 

   
| | | | |
© 2008-2010 Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola
Website templatesBusiness directory UKYellow pages USWebsite design companyWeb design directoryWeb design directory AustraliaWeb design directory CanadaFree education web templates